Gyomorsav ellen

A túlzott gyomorsav ellen mindenképpen tenni kell valami hatásosat, hiszen azon túl, hogy kellemetlen, hányingert, hányást vagy köhögést is okozhat, idővel fekély is kialakulhat a gyomor és a nyelőcső érzékeny területein. Régebben a gyomorsav ellen házilag bevált praktika volt a szódabikarbóna, ma már célravezetőbb megoldások is léteznek!

Gyomorsav ellen

Gyomorégés ellen egyszerű módszerekkel is próbálkozhatunk, mint például szénsavmentes víz ivása, mely hígítja a savat, enyhítheti az égő érzést.

Még jobb, ha van lehetőségünk lúgos vizet fogyasztani, szinte azonnal érezhető a megkönnyebbülés. Ilyenkor a szénsavast, a gyümölcsleveket, a savas élelmiszereket ajánlott elkerülni. Van, akinél egy pohár tej hoz azonnali megoldást, az irritáló gyomorsav ellen.

Ha valakinél főként éjszaka mutatkozik a probléma, főként fekvő helyzetben, próbálja meg, a bal oldalon történő alvást! Mivel a gyomorkimenet jobb oldalon van, ezzel fizikálisan is gátat szabhat a sav nyelőcsőbe áramlásának.

Mi az a gyomorsav?

Sokat halljuk, vagy akár mi magunk is tapasztaljuk, hogy „sok a savam”. De mi az a gyomorsav?

Röviden és lényegét megfogalmazva egy erős sav, amit a gyomornyálkahártya állít elő. Feladata az ételek megemésztése, a tápcsatornába került kórokozók elpusztítása. Optimális esetben a gyomorfal védőrétege megvédi a gyomrot a gyomorsavtól.

Miért termelődik túl sok belőle?

A sav mennyisége sok tényezőtől függhet. Kiadós étkezés vagy stresszes időszakok esetén több szabadul fel belőle.

A táplálkozás, gyógyszerek, betegségek is befolyásolhatják a gyomorsavtermelést. Akinél a táplálkozás az elsődleges kiváltó ok, általában étkezés után jelentkeznek a panaszai.

Ha más tényező áll a háttérben, szinte bármikor, étkezéstől függetlenül is jelentkezhetnek a kellemetlen tünetek.

Gyomorsav ellen mit tehetünk?

Néhány életmódváltoztató tipp igazán jól jön, ha tudni szeretnénk gyomorsav ellen mit tehetünk. Nézzük:

  • kerülni kell a túl sok koffeint, alkoholt és dohányzást
  • a túl zsíros, túl savas és túl fűszeres ételektől távol maradni
  • kevesebbet enni, de többször
  • sovány húsokat preferálni
  • bő folyadékbevitel, elsősorban szénsavmentes víz, 1-2 csésze gyógytea
  • stressz kerülése, stresszkezelés megtanulása (jóga, meditáció)

Ha a probléma nem javul, esetleg aggasztó tünetek társulnak vagy gyomorfájást tapasztal, mindenképpen keressen fel szakembert! Lehetséges, hogy gyomorsavlekötő gyógyszerre is szükség van, ha a házi praktikák gyomorsav ellen kevésnek bizonyulnak.

Gyomorsav ellen házilag

Gyomorsav ellen házilag is sokat tehetünk, ráadásul számos vény nélküli készítmény is rendelkezésre áll a tudatos odafigyeléshez.

Mit tegyek, ha fent van a gyomorsavan? Például rendszeresen fogyaszthatunk 1-1 csésze akácvirág teát, kamilla vagy borsmentateát.

Kerülni kell a savas élelmiszereket, fogyasztásuk esetén érdemes gyomornyálkahártya védő tablettát elrágni vagy egy kanál szirupot bevenni!

Ezek között van olyan, ami a sav visszafolyást gátolja és védőréteget képez a gyomor nyálkahártyán, míg más rágótabletták a savat közömbösítik, így enyhítik a tüneteket.

A lúgos vizek fogyasztása hosszútávon is enyhülést hozhat, segíthet az egyensúly elérésében, fenntartásában.

Léteznek édesgyökér tartalmú tabletták is, némely termék probiotikumokkal is dúsított. Ha felborulni látszik az emésztés, az egyensúlyi állapot, jótékony hatásuk következetes táplálkozás mellett hamar megmutatkozhat.

Sajnos egészen kicsiket, gyerekeket is érinthet a túlzott savtermelés, és a sav visszaáramlása. Számukra is léteznek reflux elleni szirupok, melyek nem szívódnak fel a szervezetükben, mégis azonnali segítséget nyújtanak.